Kölcsey Ferenc (1790–1838) Szatmár vármegyében, illetve e törvényhatóság képviseletében kifejtett közéleti-politikai szerepvállalása ifjabb báró Vécsey Miklós (1789–1854) főispáni helytartóságának, majd főispánságának idejére tehető. Jelen tanulmány a kettejük közötti viszony alakulásának értékelését tűzi ki célként.

1829 tavaszán került sor ifjabb báró Vécsey Miklós főispáni helytartói beiktatására, aki a betegsége miatt visszavonult édesapját váltotta a törvényhatóság vezetésében. Idősebb báró Vécsey Miklós (1749–1829) az 1790-es években gróf Károlyi Antal halálát követően néhány évig adminisztrátorként irányította a vármegyét Károlyi József (1768–1803) 1794-es beiktatásáig, majd annak 35 éves korában váratlanul, egy párbajban szerzett sebesülése következtében történt elhunyta után az uralkodó főispáni méltóságba emelte. A néhai Károlyi József három fia (István, Lajos és György) ekkor még kiskorú volt. A három Károlyi fivér között 1827-ben került felosztásra a családi birtok. György gróf örökölte többek között Nagykárolyt és környékét.

A Károlyiakhoz képest kisebb nagyságú földbirtokokkal rendelkező, rangban alattuk elhelyezkedő, a Habsburg-dinasztiához lojális szatmári Vécseyek nem tartoztak a legvagyonosabb főnemesek közé, felemelkedésük a nagyobb múltú magyar arisztokrata famíliákétól jóval később, tulajdonképpen csak a 18. században vette kezdetét. A Szatmárnémetitől mintegy tíz kilométerre elhelyezkedő sárközi kastélyt a Vécsey család szatmári ágának alapítója, Vécsey István tábornok emeltette az 1760-as években. Az eredetileg kétemeletes épület felső szintje 1823-ban leégett, a kastély az újjáépítés során egyemeletesre zsugorodott. Ekkor a sárközi uradalom földesura idősebb báró Vécsey Miklós főispán volt.

A reformkor legfontosabb személyiségei – néhány kivételtől eltekintve – a nemesség köréből kerültek ki. Haladó szellemiségű tagjaik azok voltak, akik – a gyenge magyar polgárosodás erejét növelve – a liberális eszmék képviseletét felvállalták. Politikai jogaik birtokában a törvényhozás szintjére emelhették a reformokat, a siker esélyével indítva el a harcot a bécsi udvarral és a maradiak táborával szemben. Miután a nemesség vidéken élte az életét, és a rendi országgyűlésen megyéjüket képviselték, így működési területük szorosan összekapcsolódott a nevükkel. Így kötjük össze Deák Ferencet Zalával, Kossuth Lajost Zemplénnel, Beöthy Ödönt Biharral vagy éppen Kölcsey Ferencet Szatmárral. A Himnusz szerzőjének kötődésé lakóhelyéhez nem csak az 1832– 36-os országgyűlés képviselőjeként mutatkozik meg. Verseiben megjelenik a tágabb táj, Munkács, Huszt vagy éppen Tokaj. Kényszerűségektől nem mentes hűsége töretlen, rövidre szabott életének jelentős részét Szatmárcsekén töltötte, és ott is fejezte be.

Így hát különösen érdekes lehet a következő kérdéseknek a megválaszolása: miként érezte magát Kölcsey Ferenc a lakóhelyén, hogyan szervezte meg ottani életét, milyen tevékenységek közepette teltek mindennapjai? Vajon liberális eszméit földesúrként hogyan tudta képviselni – az ország egy eldugott sarkában – a maradiak táborával szemben? Jelen dolgozat ezeknek a kérdéseknek megválaszolására tesz kísérletet, elsődlegesen Kölcsey levelezését, illetve a korabeli leírásokat, dokumentumokat felhasználva.

Aligha lehetne azt állítani, hogy Kölcsey Ferenc vallásfi lozófi ai témájú esszéje a kevéssé tárgyalt munkái közé tartozna. A Töredékek a vallásról címen fennmaradt, az eredeti kiadásban négy részre osztott mű talán azért is kapott kitüntetett fi gyelmet eddig, mert egészen explicit módon járulhat hozzá Kölcsey eszmevilágának jobb megértéséhez, jól látható útjelzőként tűnik fel Kölcsey fi lozófi ai fejlődésének ösvényén1, valamint gazdag elemzési lehetőségeket kínál annak feltárására, hogyan is kapcsolódott Kölcsey a kor európai történetbölcseleti és vallásbölcseleti erőfeszítéseihez. Mindezeken felül pedig egyedül ebben az esszében foglalkozik kiemelten – ahogyan S. Varga Pál fogalmaz – „az emberi közösségek, netán az emberi faj objektív” céljának kérdésével.2

S. Varga Pál imént említett tanulmányán kívül két, különösen is kiemelkedő elemzés foglalkozik rendkívül részletesen kifejezetten a Töredékekkel3, míg mások egyéb összefüggések megvilágítása során szentelnek neki külön figyelmet.4 Ám a Kölcsey-életmű számos egyéb, ismertebb darabjához képest a Töredékek kapcsán valamiféle filológiai defficit érzékelhető: egyrészt nem létezik még ugyanis kritikai kiadása, másrészt a Töredékekben szereplő klasszikus intertextusok bőven tartogatnak még további elemzési lehetőségeket. Ezek közül egy szövegközi szakasszal, valamint egy, a szövegközi szakaszhoz hasonlóan középkori eredetű metaforával fogunk az alábbiakban részletesebben foglalkozni.

A lírai szövegek poétikusságának létrejötte, befogadása és ebből következően elemző leírása szempontjából a személyjelölési mintázatok szerepe kitüntetett jelentőségű: egyfelől azért, mert az idetartozó nyelvi jelenségek teszik a költeményt mint közlést megérthetővé, másrészt pedig a szövegek líraként történő kategorizálásában, befogadásában is lényegi szerepük van a személyjelölő szerkezeteknek.1 Ebből az előfeltevésből kiindulva jelen dolgozat Kölcsey Ferenc lírájának a személyjelölést a fókuszba helyező vizsgálatára vállalkozik, azzal a céllal, hogy ezen a módon hozzájáruljon Kölcsey lírájának leírásához, nevezetesen az újabb, funkcionális kognitív stilisztikai és poétikai megközelítésmód alkalmazásával.

Az alkalmazott módszertan alapjait legtágabban a funkcionális kognitív nyelvészet, ezen belül a kognitív stilisztika és poétika adja, az idetartozó nyelvelméleti és módszertani háttér, alapelvek részletesebb bemutatását az első, elméleti-metodikai alapozó fejezet tartalmazza. A vizsgálat nyelvi anyagát Kölcsey teljes lírai életműve2 adja. Az oeuvre minden egyes szövegének elemzésére, elemző bemutatására természetesen itt nincs lehetőség, de az itt kifejtettek Kölcsey egész lírai életművének szövegvilágára vonatkozó, teljes áttekintés alapján kerültek megfogalmazásra, ám az itt idézett nyelvi anyag terjedelme szükségszerűen erősen korlátozott.

Talán szomorúnak érzed a magyar himnuszt? Próbáltad már úgy énekelni, hogy hangod erős legyen, miközben a melletted álló hangja bátorít téged is – ahogy a tiéd az övét –, és a „védő kar”-t kimondva kiegyenesedsz, s a jókedv szónál eszedbe jutnak azok a felemelő, ünnepi pillanatok, amiket már megéltél életedben? A történelem és a jelen fontosságát egyszerre érzed, és a jövő reményét, mint bajnok a koszorút, elnyered! Egy általam jól ismert iskola rendezvényein sokáig felvételről játszották a himnuszt –mindenki tisztességgel, szálegyenesen, csendben végigállta. Aztán egyszer, a konferálást követően elromlott a technika – és egyre kínosabb volt a csönd. Aztán valaki elkezdte az éneket, mert úgy érezte, hogy el kell kezdenie. És egyre többen csatlakoztak, s a végén mindenkinek mosoly ült az arcán: ezek mi vagyunk! Erőnkből és tehetségünkből a jóért tehetünk valamit, és meg is tesszük!

Egy általam jól ismert iskola rendezvényein sokáig felvételről játszották a himnuszt –mindenki tisztességgel, szálegyenesen, csendben végigállta. Aztán egyszer, a konferálást követően elromlott a technika – és egyre kínosabb volt a csönd. Aztán valaki elkezdte az éneket, mert úgy érezte, hogy el kell kezdenie. És egyre többen csatlakoztak, s a végén mindenkinek mosoly ült az arcán: ezek mi vagyunk! Erőnkből és tehetségünkből a jóért tehetünk valamit, és meg is tesszük!